A feminizmus törvényszerűen a társadalmak összeomlásához vezet. Miután az „erős és független” nők egyik napról a másikra minden pozíciót átvesznek és a társadalmat a hipergámiájuk szolgálatába állítják, tíz-húsz évvel később a születési ráta összeomlik, fél évszázadnyi elnéptelenedési folyamat után pedig az országból egy idegen fajokkal elárasztott bentlakásos öregotthon lesz. G. I. véleménycikke.
Most következzen egy történelmi tanmese Sir John Glubb brit katonatiszt és tudós tollából.
„A IX. század első felében Bagdad a délidejét élvezte a világ legnagyobb és leggazdagabb városaként. (…) A korai X. századi bagdadi kortárs történészek munkái még elérhetőek. Mélységesen sajnálták a kor degeneráltságát, amelyben éltek, különösen a vallás iránti közömbösséget, a növekvő materializmust és a szexuális erkölcsök lazaságát emelték ki. (…) A nők befolyásának növekedése a közéletben gyakran társult nemzeti hanyatlással.
A kései rómaiak arra panaszkodtak, hogy bár Róma uralta a világot, Rómát a nők uralták. A X. században hasonló tendencia volt megfigyelhető az arab birodalomban, a nők bebocsátást követeltek olyan szakmákba, amelyeket addig a férfiak monopolizáltak.
»Mi köze van a hivatalnok, az adószedő vagy a prédikátor szakmáknak a nőkhöz? Ezek a foglalkozások mindig is kizárólag férfiakra korlátozódtak« – írta a korabeli történész, Ibn Besszam. Sok nő jogászkodott, míg mások egyetemi tanári állást kaptak. Volt egy agitáció női bírák kinevezéséért, amely azonban úgy tűnik, nem járt sikerrel. Nem sokkal ez után az időszak után a kormányzás és a közrend összeomlott, és idegen megszállók lepték el az országot. A zűrzavar és az erőszak fokozódása miatt a nők nem mozoghattak kíséret nélkül az utcán, aminek következtében ez a feminista mozgalom lehanyatlott. (…) Egy ilyen pillanatban elvárható lett volna, hogy mindenki megkétszerezi erőfeszítéseit az ország csődtől való megmentése érdekében, de semmi ilyesmi nem történt. Ehelyett a csökkenő kereskedelem és a pénzügyi szigor e pillanatában Bagdad népe bevezette az ötnapos munkahetet. (…)
A történelem azt sugallja, hogy egy nagy nemzet hanyatlásának a korszaka gyakran egy olyan periódus, amely az emberbarátság iránti hajlamot és más fajok iránti szimpátiát mutatja. (…) Amíg megőrzi vezető státuszát, a birodalmi nép örül, hogy nagylelkű lehet, még ha kissé leereszkedő is. Az állampolgári jogokkal nagylelkűen felruháznak minden fajt, még a korábbi leigázottakat is, és proklamálják az emberiség egyenlőségét. A Római Birodalom átment ezen a fázison, amikor egyenlő állampolgárságot adott minden népnek, a provinciákból valók még szenátorok és császárok is lettek. A Bagdadi Arab Birodalom ugyanilyen nagylelkű volt, sőt talán még inkább.
A hódítások korszakában a telivér arabok alkották az uralkodó osztályt, de a IX. században a birodalom már teljesen kozmopolita volt. Az állami támogatás a fiataloknak és a szegényeknek ugyancsak nagyvonalú volt. Az egyetemi diákok kormányzati segélyt kaptak kiadásaik fedezésére, az állam ingyenes orvosi kezelést ajánlott a szegényeknek. Az első ingyenes közkórház Hárun ar-Rásíd (786-809) uralkodása alatt nyílt meg Bagdadban, és a fia, Mamún alatt az ingyenes közkórházak elterjedtek az egész arab világban Spanyolországtól a mai Pakisztánig.
Az a benyomás, hogy automatikusan mindig gazdag lesz, arra készteti a hanyatló birodalmat, hogy pazarlóan költsön saját jótékonyságára, amíg a gazdaság össze nem omlik, az egyetemeket be nem zárják, a kórházak pedig tönkre nem mennek. Talán helytelen lenne a közjóléti államot az emberi teljesítmény csúcspontjaként elképzelni. Lehet, hogy csupán egy újabb rendszeres mérföldkőnek bizonyul egy öregedő és lepusztult birodalom élettörténetében.” (The Fate of Empires and Search for Survival, 1976)
A kapitalizmus és a feminizmus egymás természetes szövetségesei. A tőke természetesen konvergál a női hipergámiával, főleg, mert felszabadítja azt. Mivel a modern nők túlfogyasztanak, munkába állásuk a fogyasztás maximalizálásának biztosítéka. Marx szerint a tőkének nincs hosszú távú jövőképe, mert egyetlen működési elve az azonnali profit. A tőke számára nem számít, hogy egy országot visszafordíthatatlanul károsítja a faji romlás (fajkeveredés), ha azonnali profitot tud termelni. Az emancipált nők számára, akárcsak a tőke számára, a harmadik világbeli bevándorlás az ideális alkalmazkodási változó.
A nők a győzteseket szeretik, és most, hogy Nyugaton a kultúrmarxista közoktatás mentálisan kasztrálta a fehér férfiakat, Hollywood és a lakájmédia pedig wakandai szuperhősökként reklámozza a négereket, a fehér nők egy része a divatos „rosszfiúk”, a harmadik világból tömegesen importált egzotikus macsók felé fordul kényeztetésért. A szexuális magatartást nem az agy racionális gondolkodásért felelős része, a homloklebeny ellenőrzi, hanem a limbikus rendszer, azon belül is a „hüllőagy”. A nyugati nők hüllőagya egyáltalán nem törődik azzal, hogy országuk egész politikai és társadalmi rendszere szándékosan hozza hátrányba őshonos férfitársaikat, csak azt látják, hogy az őshonos férfiak húzzák a rövidebbet, és ösztönösen a győztesekhez vonzódnak, evolúciós okokból ugyanis kevésbé lojálisak a törzsükhöz, mint a férfiak. A hímek közötti darwinista uralmi harcban a győzelemre esélyesebbnek tűnő, agresszív és brutális idegen hódítókat preferálják a saját, feminista és iszlamo-kollaboráns államuk által elárult, vesztésre álló és alávetett státuszú őshonosok helyett.
Így aztán a törvény erejénél fogva és a fehér nők többségének egyetértésével a fehér férfiak többé már nem érezhetik magukat a fehér nők kizárólagos gyámjainak, mint a korábbi „sötét és maradi” évezredek során az emberi történelem kezdetétől egészen a múlt század közepéig. A fehér nők – elvileg immár a Föld összes férfija számára hozzáférhetővé válva, aki csak a fehér országokba menekül a saját elfuserált országából – ezt fennhangon, úton-útfélen és minden utcasarkon, mindenekelőtt pedig a közösségi médiában nyilvánvalóvá is teszik. Az üzenetük pedig globálisan meghallgatásra talál.
Nem csoda, hogy a fehér nők fölötti gyámsági viszonyban beállt „haladó szellemű” változás nyomán a fehér férfiak érthető módon egyre kevésbé érzik magukat megszólítva, amikor a nyílt utcán fehér nőket vegzálnak színes bőrű férfiak, akik a kormányok, az erkölcsi tekintélyek és maguk a legfőbb érdekeltek, a fehér nők ráutaló magatartása nyomán egyre inkább ez utóbbiak – ha nem is de iure, de legalábbis – de facto gyámjainak érzik magukat. Annál is inkább, mert a nyugati demo-plutokratikus rendszer kifejezetten erre az axiomatikus elvre épül, és a nők, akiket a rendszer napjában száz különböző módon informál erről a realitásról, tökéletesen tisztában is vannak vele. Sőt, a nyugati nőknek általában nincs semmilyen elvi, erkölcsi vagy ízlésbeli problémájuk a harmadik világbeli macsókat integráló szexszel, akiket a rendszer kimondottan nekik importál (elvileg a nyugdíjak finanszírozásának alibijével).
Drasztikusan fogalmazva: azáltal, hogy felszabadították magukat a fehér patriarchátus „rabigája” alól, a fehér nők a saját szabad akaratukból – pontosabban a feminista nőtársaik akaratából – szabad prédává váltak minden férfi számára, kivéve a fehér férfiakat, akiket a rendszer „mérgező férfiasság” elleni kampányával mára többnyire sikerült mentálisan kasztrálni, létrehozva az ún. szójafiú – elnőiesedett és feminista bétahím – kategóriát. Velük ellentétben a színes bőrű férfiak csaknem teljesen megőrizték a férfiakba genetikailag kódolt „szexuális ragadozó” hajlamot, amint ennek naponta tanújelét is adják az általuk megszállt fehér országokban.
Ráadásul a modern fehér társadalmakat civilizációs ártalomként sújtó sajátos szociológiai kórtünetek (elszigeteltség, ultra-individualizmus, csonka családok, alacsony népszaporulat stb.) következtében a fehér férfiak többnyire egyedül kénytelenek konfrontálódni az archaikus társadalmakból érkező, törzsi-klánikus kapcsolatrendszerüket megőrző és többnyire hordában támadó színes bőrűekkel. Lényegében arról van szó, hogy az előbbiekből mára szinte teljesen kiveszett a vérközösség tudata és a falkaösztön, míg az utóbbiakban változatlanul megvan.
Tovább rontja a helyzetet, hogy a Nyugatot mára teljesen megfertőzte az államszocializmus az adósságból finanszírozott szociális programokkal. Mivel nincs megfelelő vagyonképzés az adósság törlesztésére, és a katasztrofális natalitás ezt hosszú távon is kizárja, a rendszer válságban van. A demográfiai depresszióval szembesülve a szocializált államok, a kozmopolita fináncoligarchia és a feminista fehér nők összefognak, hogy megfojtsák a rendszerre nézve általuk – bizonyos történelmi előzmények alapján teljes joggal – egzisztenciális fenyegetésnek tekintett fehér férfiakat a harmadik világbeli jöttmentekkel.
Ezek az érdekcsoportok eltökéltek a rendszer végsőkig való fenntartásában. A nyugati társadalmak nem tudnak és nem is akarnak ezen változtatni, ezért a színes bőrűek száma exponenciálisan növekszik a folyamat által okozott belső ellentmondásokkal, például azzal, hogy a feminista dajkaállam hedonista társadalma és a középkori iszlám patriarchális társadalma egyaránt az utcasarkon van. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül össze is ütköznek.
Egyelőre csak a külvárosok etnikai gettóiban, végül mindenhol – a John Glubb által felvázolt következményekkel.
GI
Kiemelt képünk illusztráció
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
