A Kinek a háborúja? című műsor legújabb epizódjában Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke volt Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezető vendége. A pártelnök a beszélgetés során leszögezte: „az ukrán állam a kárpátaljai magyarok jogait rendszeresen semmibe veszi, az autonómiáról szóló korábbi népszavazás eredményét pedig figyelmen kívül hagyja”. Mindezek mellett történelmi hibának tartja, hogy a magyar kormány mélyen hallgat Kárpátalja ügyéről, noha egy olyan pillanathoz érkeztünk, amikor a hazai vezetésnek a lehető leghatározottabban kellene fellépnie az ott élő magyarok jogaiért.
Toroczkai László szerint a háború nem tekinthető provokálatlan konfliktusnak, hiszen az ukrán kormány évek óta nyomás alatt tartja a magyar kisebbséget. Nemzetközi szintű kezdeményezésre van szükség, hogy Kárpátalja autonómiát kapjon. Kitért arra is, hogy újabb ukrán fenyegetést kapott, és nemcsak ő, hanem a teljes Mi Hazánk Mozgalom célkeresztbe került. Egyes ukrán csoportok egyenesen terrorfenyegetéseket fogalmaznak meg velük szemben, amire a magyar hatóságok nem reagálnak kellő határozottsággal. „Ha bárki meg meri említeni a magyarokat és a magyarok érdekeit, az fenyegetést kap Ukrajnából” – fejtette ki Toroczkai.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!