A Gazdag István esszéje nyomán kialakult vitához küldött újabb választ szerkesztőségünknek Kristóf Lilla Alida antropológus. Írását ezúttal is változtatás nélkül közöljük.
Örömmel látom, hogy végre elindulhat egy több szempontból megközelíthető szakmai vita a politeista antikvitás és a kora keresztény világkép valódi megértéséről. Ha ezt a nagyérdemű előtt folytathatjuk le, az nemcsak tanulságos lehet mindenki számára, hanem reményeim szerint egy paradigmaváltás előszobáját is jelentheti. Ezért mindenképpen köszönet illeti Gazdag Istvánt, amiért esszéjével elindította ezt a fontos diskurzust.
Bár Kolonits László helyesen mutat rá arra, hogy az „imperializmus” szó modern jelentése a 19–20. századi marxista elemzésekben kapott hangsúlyt, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga az imperium kifejezés az ókortól kezdve a terjeszkedésre épülő birodalmi struktúrákat jelölte. Az ókori Róma hódító politikája a klasszikus imperializmus mintapéldája, hiszen politikai, katonai és gazdasági uralmat gyakorolt meghódított területei felett. Az ókori Rómában az imperium kezdetben a hadvezérek és magistratusok hatáskörére vonatkozott, később pedig a császári hatalom alapfogalmává vált (Imperium Romanum – a Római Birodalom).
Bár, magam sem támogatom a modern fogalmak visszavetítését, azonban ha meg kell értetni egy korszak struktúrájának lényegét, és ezt le tudjuk fedni egy általános ismertségnek örvendő terminussal, akkor az mind szakmai, mind laikusok vonatkozásában konszenzus alapján használják. Gondoljunk csak Szent István által alapított magyar „állam” kifejezés szakmai és közismert használatára. Szent István nem államot alapított, hanem a Magyar Apostoli Királyság szakrális alapjait rakta le. A Magyar Apostoli Királyság szakrális és jogi értelemben is egyedi entitás volt, amely nem pusztán egy új „államiság” létrehozását jelentette, hanem egy teljes világképi fordulatot is. De mégis Szent Istvánt államalapító királyként definiálja a történész szakma és a közvélekedés is.
Visszatérve a modern értelemben vett imperializmus fogalom az erőszakos terjeszkedésre, rabszolgaságra, gyarmatosításra, adóztatásra, kifosztásra és politikai-katonai dominanciára utal, amely az újvilág felfedezése óta leginkább az európai nagyhatalmakhoz, gyarmattartó országokhoz kapcsolnak. Kolonits László érvelése tehát részben jogos lehet, ha azt állítja, hogy Róma nem a modern imperializmus jegyeit hordozta, de ettől még a római birodalmi struktúra klasszikus értelemben véve imperialista volt.
És akkor feltenném a kérdést, milyen különbséget tapasztalhatunk a birodalmi gondolkodásban és működésben a jelen korunkban is? A birodalmi dinamikában nincs semmi különbség, mindössze a technológia változott és fejlődött.
1. A birodalmi struktúrák állandósága
Birodalmak mindig léteztek, és ugyanazokkal az eszközökkel működtek (keresztény nézőpontból ezt úgy hívjuk, hogy a démoni dinamika horizontális kivetülése):
• Gazdasági kontroll és kizsákmányolás → Róma a provinciák kizsákmányolásával tartotta fenn magát, ma a globális gazdasági rendszerek (IMF, Világbank, BigTech, BigPharma, egyéb multinacionális vállalatok) ugyanúgy függésben tartanak országokat.
• Katonai jelenlét és dominancia → Róma helyőrségei ott állomásoztak a provinciákban, ma ugyanezt a funkciót töltik be az amerikai támaszpontok világszerte.
• Kulturális homogenizáció → A romanizáció célja az volt, hogy az uralom alá hajtott népeket beolvassza a római életformába, megszüntetve saját vallási és kulturális identitásukat. (Ezzel szemben a Hun Birodalom nem törekedett ilyen homogenizációra, hanem meghagyta a meghódított népek vallásait és szokásait, nem kényszerítve rájuk saját transzcendens és kulturális hagyományait.) A mai globalizáció és a nyugati kultúra dominanciája viszont sok tekintetben a romanizáció elvei szerint működik, erőteljesen formálva és átalakítva a helyi hagyományokat és identitásokat.
2. A modern világ: high-tech birodalom
A különbség kizárólag a technológiában mutatkozik meg:
• A katonai erő fenntartása már nem csupán hadseregre épül, hanem digitális megfigyelésre és kibertérbeli kontrollra is. Rómának erőddel és falakkal kellett biztosítania a határait (limes), míg ma a birodalmi hatalom kiberbiztonsági rendszerekkel és adatgyűjtéssel uralja a világot.
• A globalizáció és az ideológiai befolyás erősebb fegyver, mint a nyílt hódítás. Róma esetében a latin nyelv és a jogrendszer volt a fő eszköz, ma az angolszász média és az oktatási rendszerek irányítása.
• A korrupt eliten belüli hatalmi harcok és társadalmi feszültségek mindig is léteztek. A szenátori elit folyamatos politikai csatározásai nem sokban különböznek a mai nyugati politikai csatározásoktól, ahol az egyes hatalmi csoportok a birodalom irányításáért versengenek.
De végső soron ez csupán terminológiai játék, bölcsészkedés a fogalmakkal, hiszen a valódi nézetkülönbség nem abban rejlik, hogy milyen szavakat használunk a birodalmi struktúrákra, hanem abban, hogy hogyan értelmezzük azok működését és következményeit.
A lényegi nézetkülönbség: keresztény isteni rend és birodalmi pogány–neopogány uralmi logika ütközése
Mert itt található az igazi nézetkülönbség, amely nem pusztán a birodalom működésének értelmezéséről szól, hanem arról, hogy milyen erkölcsi és világnézeti alapokon áll egy civilizáció.
• A keresztény középkor paradigmaváltása éppen az volt, hogy nem a birodalmi gondolkodást fogadta el természetesnek, hanem egy transzcendens, erkölcsi rendet helyezett fölé.
• A birodalmi logika szerint az uralom és hatalom önmagáért való cél (Imperium sine fine – „Birodalom végtelen határokkal”).
• A keresztény világnézet szerint a hatalom nem lehet öncélú, hanem Isten igazságának kell alávetnie magát. Az ókeresztény tanítók világosan rámutattak arra, hogy a pogány kultuszok és társadalom démoni működésűek, és pontos érvekkel bizonyították ennek hatásmechanizmusát. Ezért is ütközött össze a kereszténység a római államhatalommal az első három évszázadban, amelynek következménye a keresztényüldözés lett. (Ebben a tekintetben Kolonits László helyesen tapogatózik, amikor az első emberpár bukására utal, hiszen az ókeresztények nemcsak eltávolodtak a démoni működéstől és a sátán befolyásától, hanem aktívan harcoltak is ellene.)
• A modern birodalmi gondolkodás ismét az önmagáért való uralmat és emberközpontú haladáseszményt propagálja, ami egyre inkább egy újkori, high-tech pogányságba torkollik.
Már ez a néhány pont is rávilágít arra a téves elképzelésre, hogy az ókeresztények bármit is átvettek volna a politeista világ struktúrájából. Aki ezt állítja, az vagy nem ismeri a kereszténység alapvetéseit, vagy kritikátlanul ismétli a 19. századi pozitivista, majd marxista történetírás anakronisztikus visszavetítését. A kereszténység nem egy továbbfejlesztett pogány filozófiai rendszer volt, hanem egy gyökeresen új világlátás, amely éppen a birodalmi-pogány gondolkodás tagadására épült.
Természetesen nem mindenki volt szent a középkorban, de a törekvés az üdvözülésre áthatotta az egész társadalmat a jobbágytól a királyig. A keresztény világnézet nem egy utópisztikus, bűntelen világot hozott létre, hanem egy olyan rendszert, amelyben az egyéni élet végső célja az üdvösség volt, és ennek erkölcsi követelményei meghatározták a társadalmi működést. Ez éles kontrasztban áll nemcsak a modern világgal, amelyben az egyéni ambíciók, az anyagi siker és az önmegvalósítás vette át az elsődleges helyet, hanem az ókori pogány birodalmi gondolkodással is, amelyben a hatalom, a dicsőség és a földi halhatatlanság keresése volt a központi eszmény. A keresztény középkor ezzel szakítva egy teljesen új alapra helyezte az emberi élet célját, amely nem a birodalmi nagyság, hanem a feltámadás ígéretében az örök élet elnyerése volt.
Nyilván felmerülhet az ellenvetés, hogy a kora újkori keresztény országok maguk is birodalmi logikát követtek a gyarmatosítás során. Azonban itt nem a kereszténység, hanem a birodalmi démoni dinamika érvényesült, amely immár a keresztény államiság felszíni kereteit felhasználva, de a keresztény világnézettel egyre kevésbé kompatibilis módon működött. A pápai bullák ugyan formálisan hivatkoztak a keresztény térítés szükségességére, de az állami hatalom gazdasági és geopolitikai céljait ez nem korlátozta. Érdemes itt különbséget tenni az őszinte evangelizáció és az állami gyarmati politika között.
Ahogy közeledünk a „felvilágosodás” (ez is milyen megtévesztő fogalom) korához, egyre inkább megfigyelhető, hogy az állami és birodalmi dinamika már nem szorul semmilyen keresztény igazolásra, hanem önmagában kezd el érvényesülni. Ez a korszakváltás nem a szabadság, hanem az Isten nélküli ember világának előkészítése volt, ahol az állami hatalom végül a francia forradalom idején isteni státuszba emelte magát, eljutva az egyházüldözés és a terror legszélsőségesebb formáihoz. A démoni dinamika tehát nem eltűnt, hanem csak új keretet kapott, miközben egyre teljesebben kiszorította az Isten szerinti rendet.
A temetkezési szokások önmagukban is bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a középkori ember gondolkodása nem csupán egy másik időszak történelmi terméke volt, hanem egy tudatosan felépített keresztény világnézet lenyomata. A sírrendezési elvek, a halottkultusz és a szentek tisztelete azt mutatja, hogy a középkor emberének időfelfogása nem a jelen materialista szemléletéhez hasonlított, hanem egy vertikálisan rendezett, transzcendens világlátás része volt. Ezt a szemléletet a modern akadémiai történetírás figyelmen kívül hagyja, mert a saját horizontális gondolkodási kereteibe nem illeszthető bele. Ezért van szükség valódi interdiszciplináris kutatásokra, amelyek nem csupán a dokumentumokat elemzik, hanem a középkor emberének spirituális valóságát is rekonstruálják.
Mivel az alapstruktúrát már teljesen elfeledtük, ezért nem elegendő csupán utalni kora keresztény szerzőkre és tanítókra, hanem ki kell bontani azt a világképet, amelyet leírtak. Ehhez egy valóban komplex, interdiszciplináris kutatómunkára lenne szükség, amelyet egy erre alkalmas intézményi háttér biztosíthatna. A Magyarságkutató Intézet – amennyiben valóban célja a magyar történelem mélyebb megértése – ideális bázis lehetne egy ilyen vállalkozásra, hiszen a keresztény középkor világnézeti alapjainak feltárása nélkül a magyar történelem teljessége sem érthető meg. Azonban egyelőre úgy tűnik, hogy minden marad a megszokott akadémiai status quo keretrendszerében, amely inkább a kényelmes szaktudományos silók fenntartására koncentrál, mintsem a valódi, komplex összefüggések feltárására törekedne. Éppen ezért szeretném megosztani az érdeklődőkkel a kora keresztény tanítók világnézetét, hogy megérthessük a középkor szakrális rendjét és az arra épülő profán működést. A keresztény szentkultusz és démonológia vizsgálata például olyan összefüggéseket tárhat fel, amelyek messze túlmutatnak azon a narratíván, amelyet a jelenlegi akadémiai struktúra hajlandó bemutatni.
Kristóf Lilla Alida
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Ledőlhetnek-e az igazság kapui? – reflexiók a Gazdag-esszé nyomán kibontakozó vitához
